Lakásfelújítás-Generál-kivitelezés

A költségvetés, amit túllépni nagyon könnyű. Betartani, nagy Önfegyelemmel lehet.

Menet közben könnyen esünk abba a csapdába, hogy mindenből a legjobbat, esetleg a legdrágábbat akarjuk. Érthető is valamelyest: „ha már egyszer építkezik…”

A költségvetés a „nekikezdés” alapfeltétele. S hogy bele is férjünk, igencsak jelentős munka a kidolgozása.

Így elsőre abba vágjunk bele:

1. Egyeztessünk telefonon időpontot,

hogy a helyszínen meglátogathassam. Beszélgetünk a terveiről, méricskélek, rajzolgatok kicsit. egy két órát eltöltünk a helyszínen.

2. Küldök először méretegyeztető dokumentumot,

amit Adobe Reader-ben megnyitva, ellenőrizheti a virtuális modell főbb méreteit. Ha ezen túl vagyunk, többé nem lehetnek mennyiségi viták, mivel a virtuális modellen komputer pontosan, mérhető minden.

Ha a főbb méretek rendben vannak, készíthetem az első költségvetés vázlatot.

Már a vázlathoz is kap un. mérőképeket. Ezekkel rögzítem a terület és hossz mennyiségeket. Ezeken lehet visszanézni, mi is került be az elszámolásba. Fontos részei annak a koncepciónak, csak azért kelljen fizetni amit elvégeztünk.

A kijelölt, sárga terület számokkal balra fent látható.
A mérőképeken látszik, hogy mi is van abban a méretszámban ami a táblázatban szerepel.

3. A vázlat alapján már eldöntheti velünk vagy másokkal dolgozik tovább. Ha jelzi: „folytassuk Róbert”

Folytatom, s kitöltöm az anyagoldalt és bepótlom a kimaradt tételeket, hogy eljuthassunk egy aláírható verzióig.

4. „A vágjunk bele” mondatára, küldök egy szokásos szerződés mintát, és már arról beszélünk, mikor is tudunk belevágni.

A szerződést az ügyfeleink írják át. Beleírhatnak mindent ami eszükbe jut és megnyugtatja őket. Amikor azt visszaküldik, láttam, s mondhatom, igen ezt tudjuk teljesíteni, no akkor fogtunk kezet, s kezdődhet a munka.

5. A költségvetést hetente igazítjuk a valósághoz és az aktuális tervekhez. Láss néhány letölthető példát:

Ím egy főcsap, vízórával és vízszűrővel. Csinálhatunk ilyet Önnek is? Hova is?